Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A karmester szerint a Néppárt EP-frakciójának kellene nyomást gyakorolnia a Fideszre az Új Színház-ügy kapcsán. Fischer szerint a kormányzó párt kapcsolata rasszista és antiszemita csoportokkal szorosabb, mint ahogyan a nyilvánosság számára látható.
Az Európai Parlament néppárti delegációjához írt levelet Fischer Ádám karmester az Új Színház új igazgatójának hivatalba lépése kapcsán. A művész felhívása szerint Dörner György igazgató „a magyar antiszemitizmus doyenje, Csurka István szellemében óhajtja vezetni a színházat”. Ijesztőnek tartja azt is, hogy „a kormányzó párt kapcsolata rasszista és antiszemita csoportokkal láthatóan szorosabb, mint ahogyan a nyilvánosság számára látható, illetve vélelmezhető volt”. Fischer felkérte a frakció tagjait, hogy gyakoroljanak nyomást a Fideszre.
A karmester az MTI-nek nyilatkozva elmondta: nem az volt a célja, hogy bárkit is pellengérre állítson. Hozzátette: már akkor úgy gondolná, hogy kezdeményezésével sokat elért, ha levele nyomán párbeszéd kezdődne a témáról.